Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VI. Zempléni gombafesztivál

 

 

Az idén a VI. Zempléni gombafesztiválon heten vettünk

részt  Székesfehérvárról. Idén ez volt maga a

gombászparadicsomEnnyi gomba Albert László elmondása

szerint is csak 2010-ben volt talán. A fajlista 250 fajt

is meghaladja. Gyönyörű helyen volt a szállásunk pár

méterre már ott kezdődött az erdő, ami telis- tele volt

gombákkal. Gombásztársaink is kosárszám, hozták a

vargányát és egyéb finomságokat. Nagyon sok

védett fajt is sikerült felfedezni és regisztrálni.

A bőséges zsákmányt igyekezett mindenki eltárolni,

szárítással, minden napos szellős helyen gomba száradt.

A kegyes időjárás egy fricskát azért tett a táborlakókkal,

egy hirtelen jött erős  szélfuvallattal széthordta

a szárítmányokat. A gomba- szépségverseny és kiállítás

asztalát is átrendezte. A szervezők műsorral, borkóstolóval

és előadásokkal készültek hasznosan eltölteni az időt.

Dr Jakucs Erzsébet és  Fődi Attila (körünk tagja)

tartottak érdekes előadást.  Esténként pedig zenés

táncos lazításra volt lehetőség.

 

 Köszönet  

 

Köszeginé Juditnak és az egyesület tagjainak 

a jó szervezésért.