Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kicsi Sándor András: Gyergyói gombanevek

2012.01.22

 

Kicsi Sándor András


Gyergyói gombanevek



    A magyar nyelv gombászati szókincse egyrészt a magyarság természeti környezetét tükrözi, kialakulásában azonban ugyanilyen döntő szerepe volt a környező népek hatásának a magyar népi kultúrára. Részben a biológiai környezet jellegével, részben történeti–néprajzi okokkal magyarázható, hogy a Kárpát-medence gyűrűjének belseje általában kevésbé gombakedvelő, mint a gyűrű peremének egyrészt gombászat szempontjából kedvezőbb területen fekvő, másrészt kimondottan gombakedvelő népekkel érintkező része (Gregor 1973: 5). A magyar viszonylatban gombakerülő Alföld egyes vidékein egyáltalán nem szokás a gombászás.
    A magyar népi gombanevek döntő többsége – helyenként az egész rendszer – szláv jövevényszókból és tükörszókból áll (Gregor 1973), az erdélyi gombanevek egy része pedig a románból jövevényszó. Ugyanakkor az erdélyi etnomikológia két nagy szakértőjének, Constantin Drăgulescunak és Zsigmond Győzőnek egybehangzó véleménye szerint a románok nem gombakedvelőbbek, mint a magyarok, és rájuk is döntő hatással voltak e tekintetben is az őket körbevevő szláv népek. Mindezek mellett a magyar népi gombaismeretet évszázadok óta folyamatosan gazdagították nyugatról érkező, többnyire „felülről leszivárgott” hatások.
    Elsősorban tehát szláv hatásnak tulajdonítható, hogy szerte a magyarságnál elterjedt foglalatosság a gombászás, amelynek szókincse területenként meglehetősen eltérő. Külön megnevezése általában csak az ehető gombáknak van. A gombakedvelőbb (s egyben gombákban bővelkedőbb) vidékeken (például Erdélyben, a Felvidéken, Dunántúlon) helységenként a gombászok általában egy, ritkábban két, kivételesen legfeljebb három tucat ehető (vagy másféle módon felhasználható) gombát ismernek, gyűjtenek, és ezeket meg is tudják nevezni. Magyarlakta vidékeken kivételesen soknak számít 20–25 gombafaj ismerete, amely mennyiség szláv (szlovák, lengyel stb.) vidékeken átlagosnak tekinthető, sőt náluk – legalábbis egy-egy nagyobb tájegység esetében – e szám akár az ötven-hatvanat is elérheti (Gregor 1973: 5). Zsigmond Győző (1994) saját erdélyi gyűjtéseire alapozott, túlzónak tűnő véleménye szerint a gombákban gazdag magyar falvak átlaga (!) 25–40, míg az erdő nélküli falvak esetében 4–8 lehet az átlag (1994: 37). Érdemes megemlékezni arról is, hogy a magyar etnomikológiának Benkő Józseftől Zsigmond Győzőig Erdély a fő színtere, s éppígy a román etnomikológiának is, újabban a nagyszebeni Constantin Drăgulescu munkásságában.
    A fogyasztott gombákon belül megkülönböztethetők a „centrális” és a „periferiális” gombák. Az előbbiek – magyar szempontból – szerte a Kárpát-medencében elterjedtek, gyakoriak, fogyasztottak, és saját – bár nem okvetlenül az egész nyelvterületen azonos – nevük is van. A periferiális gombák vagy csak részben elterjedtek, vagy pedig megítélésük ingadozó: egyes helyeken kedveltek, másutt nem fogyasztják őket. Ráadásul egy adott terület gombászai is némiképp eltérő módon ismerik a vidék gombáit. A legismertebb, legcentrálisabb gombákat valamennyien ismerik és gyűjtik, míg a kevésbé ismert vagy nehezebben felismerhető periferiális gombák közül a gombászati gyakorlat növekedésével párhuzamosan – feltehetően többé-kevésbé meghatározott sorrendben – egyre többet képesek azonosítani és gyűjteni.
    Ideális esetben a tudományos megnevezésekhez hasonlóan, egy fajnak az adott nyelvben megvan a maga népnyelvi megnevezése is. Ez az ideális állapot azonban nem jellemző a népi megnevezésrendszerekre. Egyrészt a gombafajok döntő többségének nincs népi neve, csak az ehetőnek (legalábis felhasználhatónak) minősített gombákat nevezik meg, és ezek azok, amelyek körében akár egészen finom megkülönböztetésekre is képesek, például a tinóru- avagy vargányafajok (Boletus spp., Leccinus spp., Suillus spp.) körében. Ráadásul a magyar nyelvjárások tagoltságának, valamint a nép érdeklődésének megfelelően tájegységenként, sőt helységenként, esetleg egyénenként különböző megnevezésrendszerek léteznek. Ezekben ugyanaz a népi megnevezés tájegységenként más-más gombafaj megnevezésére szolgálhat.
    Gyergyó a Marosnak a Gyergyói-havasok és a Görgényi-havasok által közrefogott medencéje, amely egykor Csík vármegyéhez tartozott. Az alábbi annotált gombanévjegyzék elsősorban Zsigmond Győző kéziratos gyűjtéséből való. (Őt az azonosításoknál előforduló bizonytalanságokért semmilyen felelősség nem terheli.) A rendszerezéskor kritikusan felhasználtam két korábbi gyűjtő munkáját is (a néprajzi szempontból részletesebb Tarisznyás 1982: 42–44, és a tömörebb Rab 2001: 214). A felsorolt gombák döntő többsége fogyasztásuk miatt ismert, a légyölő galóca légyirtásra, a pöfetegek vérzéscsillapításra szolgálnak. (A friss pöfetegek fogyasztottak.) Zsigmond gyűjtése alapján a Gyergyóban (helyi viszonylatban) centrális gombák (nem okvetlenül gombafajok, hanem megnevezett egységek) a következők: árpaalj, csirkeláb, ecsetgomba, fagomba, faszkógomba, fenyőalja, fűgomba, fülgomba, gebe, hirip, keserűgomba, légygomba, őzgomba, őzláb, őzlábgomba, rókagomba, sapkagomba. Közülük néhány azonos gombára vonatkozik, de a helyi eltérésekre nem érdemes kitérni.
    Az elnevezések a következők (a népi elnevezés kurziválva, a tudományos nevek megadásakor elsősorban erre a több tekintetben újító forrásra támaszkodtam: Kalmár et al. 1995):

árpaalj Lepista nuda (Lila tölcsérpereszke)
fehér árpaalj Lepista nebularis (Szürke tölcsérpereszke)
kék árpaalj vagy lila árpaalj Lepista nuda
bikfalasa, bükkfagomba Pleurotus ostreatus (Késői laskagomba)
csapirka Agaricus spp., különösen Agaricus campester (Mezei csiperke)
csipirka, csiperka Agaricus campester
erdei csipirka Agaricus silvicola (Karcsú csiperke), Agaricus silvaticus (Fenyves csiperke)
csirkeláb Ramaria spp. (Korallgomba), különösen Ramaria flava (Sárga korallgomba)
ecsetgomba Ramaria flava
ernyőgomba Macrolepiota procera (Nagy őzlábgomba)
fagomba Polyporus (Pisztricgomba), Lentinus (Fagomba)
faszkógomba Morchella spp. (Kucsmagomba). Rab Jánosnál (2001: 214) Phallus impudicus (Erdei szömörcsög).
fenyőalja Lactarius deliciosus (Rizike tejelőgomba), Lactarius deterrimus (Zöldsávos tejelőgomba). Tarisznyásnál fenyőalja (1982: 43), Rabnál fenyajja a rizike (2001: 214).
finggomba Lycoperdon, Bovista (pöfetegek)
lófing Lycoperdon, Bovista. Rab János a Lycoperdon fajokról ezt írja. „Lúdorda, amíg húsa tömör és fejér, lófing, spórával telten” (2001: 214).
fűgomba Marasmius oreades (Mezei szegfűgomba)
fülgomba Gyromitra spp. (Papsapkagomba)
galambgomba Russula spp. (Galambgomba). Rab János külön említi piroshátú galambgomba néven a Russula alutacea vagy Russula romellii (Ízletes galambgomba vagy Sárgalemezű galambgomba) és a kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha, Kékhátú galambgomba) nevű fajokat (2001: 214).
gebe Armillaria mellea (Gyűrűs tuskógomba)
harmatgomba Lyophyllum connatum (Fehércsokros pereszke)
hirip, hirib Boletus spp. (Tinóru)
német hirib Boletus edulis (Ízletes vargánya), esetleg más Boletus, Suillus (Fenyőtinóru), Leccinum (Érdestinóru) faj
nyári hirip Boletus aestivalis (Nyári vargánya)
őszi hirip talán Boletus edulis vagy Suillus bovinus (Tehén fenyőtinóru). Tarisznyás elsősorban tavaszi hirip és őszi hirip nevű gombákat említ (1982. 42). Van még azonosítatlan nyíri hirip és csitkóhirip. Rab Jánosnál (201: 214) változó hirip Boletus luridus (Változékony tinóru).
keserűgomba Lactarius piperatus (Fehértejű keserűgomba avagy Borsos tejelőgomba)
kinyérgomba talán egyféle Russula. (Szokatlan, hogy itt nem a közismert és magyar nyelvterületen többé-kevésbé centrális Lactarius volemus, Kenyér tejelőgomba elnevezése.)
királygomba talán Leccinum rufum (Vörös érdestinóru)
lasagomba Pleurotus ostreatus (esetleg Melanoleuca, Lágypereszke)
Van külön fehér lasa, szürke lasa, kék lasa. (A Pleurotus ostreatus színe igen változatos lehet.) Rab János szerint laskagomba a neve a Pleurotus fajoknak, s „pincében termesztik, kereskedelemben forgalomban van” (2001: 214).
légygomba Amanita muscaria (Légyölő galóca)
barna légygomba Amanita pantherina (Párducgalóca)
piros légygomba Amanita muscaria
lúdorda Lycoperdon, Bovista
magyaralja Melanoleuca subalpina (Fehér az egész, vékony a szára, füves helyen terem tavasszal, főleg májusban. Nyilván mogyoróalja az etimológia.)
marhanyelv Sarcodon imbricatus (Cserepes gerebengomba)
nikorica, nyikoréc, nyikulica Lyophyllum connatum
őzgomba Sarcodon imbricatus
őzláb, őzlábgomba Macrolepiota procera
petrezselyemgomba talán Sparassis crispa (Fodros káposztagomba)
pisztiric, pisztric Polyporus squamosus
rókagomba Cantharellus cibarius (Sárga rókagomba)
őszi róka(gomba) Hydnum repandum (Sárga gerebengomba)
sapkagomba, Morchella spp.
süveggomba, Morchella spp. Tarisznyás három néven említi: süveggomba, kucsmagomba, szentgyörgygomba (1982: 43).
szakállgomba, Ramaria flava
szarvasgomba Sarcodon imbricatus. Tarisznyásnál (1982: 43) és Rabnál (2001: 214) ez a szarvasgombák (Tuber spp.) neve.
szekfűgomba Marasmius oreades
tejgomba Lactarius volemus
tinori Boletus spp.
tintagomba Coprinus spp. (Tintagomba). Rabnál ganyégomba néven (2001: 214).
topló Fomes, Polyporus, Lentinus
tőcsérgomba, tölcsérgomba Clitocybe geotropa (Óriás tölcsérgomba)
trottyosgomba Morchella spp., Gyromitra spp.


    Zsigmond gyűjtésének legfőbb újdonsága a helyi viszonylatban centrálisnak számító lila pereszke árpaalj néven való regisztrálása. Az, hogy a fűgomba és szegfűgomba egyazon vidéken egyaránt a Marasmius oreades elnevezése, a fagomba, pisztric és tapló verseng a pisztricgomba jelölésére, egyáltalán nem meglepő. Érdekes viszont, hogy fejfedőszerű alakjáról a kucsmagombának egyaránt regisztrálták a kucsmagomba, sapkagomba, süveggomba elnevezését, továbbá termőidejéről a szentgyörgygomba nevét. Ráadásul a durva faszkógomba és a kissé pejoratív trottyosgomba többféle gomba, nemcsak a kucsmagomba megnevezésére szolgálhat. A fülgomba Kiskunfélegyháza vidékétől Háromszékig és Csíkig az újabban tápláléknak nem javasolt, bizonyos értelemben mérgező, ám hagyományosan fogyasztott papsapkák neve (Kicsi 1995). A felsorolt gombanevek közül román jövevényszó a gebe, a hirip és hirib, a nikorica (és variánsai), továbbá a pisztric. Közülük a hirib és pisztric az Erdélyben a románból átvett (de ott szláv jevevényszónak számító) népi gombanevek legrégibb rétegéhez tartoznak.